Szótlanul, mindentõl távol, megadva magad a múló idõnek.
A hited már elveszett rég, pedig volt benned annyi még, hogy szállj, de ez már nem elég.
Csak fekszel az ágyon álmatlanul, meghalni la**an, meghalni csendben,szótlanul
Már nem lehet, mondd miért teszed, ha nem érdekel senkit már, hogy mi lesz veled.
S látom, ahogy a sebektõl szenvedsz, és hideg ujjak kutatnak benned,
De a könyörgés már nem segít rég, és a keresztek tövében térdelve még, csak várni, csak várni ELÉG!
Mert a kés a húsodba vág, és a tû a testedbe szúr.
Miért nem érted végre meg, hogy ezt nem élheted túl.
Mert a tested is csak por, amit felkavar a szél,
Hát mondd el miért teszed, hát mondd el nekem, hogy miért?!